Ezerkilencszázötvennégyben tették le a kaposvári judo alapjait, s az azóta eltelt időben számos sikert arattak a sportolók. Vasárnap egy újabb fontos állomásához érkezett a helyi judo klub, hiszen átadták Magyarország legkorszerűbb dojoját.





Hét hónapja tették le az alapkövét annak a csarnoknak, amelyet vasárnap adtak át a kaposvári judósoknak. A dojo több száz sportoló felkészülését biztosítja, s az első judo akadémiának is a helyet ad majd.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az avató ünnepségen elmondta: a létesítmény a példaértékű kitartás és az összefogás szimbóluma, komoly kihívás volt egy ilyen álmot valóra váltani. Hozzátette, reméli, hogy a kaposvári judósok leteszik majd a névjegyüket a világban, s a 2024-es olimpián, amelynek elképzelhető, hogy Budapest ad majd otthont, szoríthatunk itt nevelkedett tehetségeknek.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere beszédében kiemelte, hogy közel száznyolcvanmillió forintból épült fel az ország legmodernebb judo létesítménye, amely háromszáz gyermek testi és lelki fejlődését hivatott biztosítani. A csarnok remek lehetőség arra, hogy még többen válasszák ezt a sportágat. A csarnokot természetesen judo bemutatóval avatták fel, melyet az óvodások kezdtek, majd a felnőtt korosztályig bezárólag mindenki tatamira lépett.

„A Magyar Judo Szövetség elnökségének a sportágfejlesztés kapcsán van egy olyan döntése, amely szerint szeretnénk megerősíteni a régiókat – mondta Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke. – Ez a csodálatos csarnok a dél-dunántúli régió központja, és a kaposvári judo akadémia a helyszíne. Úgy gondoljuk, élni kell azzal az előbbre jutási lehetőséggel, ami a sportág számára megadatott. Ehhez az kell, hogy XXI. századi edzéslehetőséget  biztosítsunk a gyerekeknek, ezért is épült fel Magyarország eddigi legszebb, legkorszerűbb csarnoka. A következő hónapokban folytatni fogjuk ezt a programot. Azért esett a választás a somogyi megyeszékhelyre, mert tiszteljük a kaposvári judósokat, nagyra tartjuk azt a küzdelmet, amit a magyar judóért folytatnak. Emellett rendkívül komoly bázissal rendelkeznek, a környéken közel ötszázan űzik ezt a sportot. A korábbi felmérések alapján a magyar cselgáncs terjeszkedésének a gátja, hogy nincsenek megfelelő létesítmények. Ebben fejlődünk, most a Dél-Dunántúlnak tudunk egy edzőközpontot biztosítani a kaposvári önkormányzatával közösen, ami sokat segít a régiónak.

Az elmúlt években megháromszoroztuk a judo szövetség létszámát, korábban kétezerötszáz tagunk volt, idén már tizenegyezernél tartunk, 2020-ra pedig szeretnénk elérni a húszezer főt. Ehhez kellenek az ilyen létesítmények is. Itt nem csak az élsportról van szó, hanem a környék ifjúságát, óvodás kortól a középiskolásokig, szeretnénk bevonni, hogy elsajátítsák a judo alapjait, amivel megtanulhatják tompítani az eséseket.”

„Két szempontból is indokolttá vált az új csarnok – fogalmazott Böröcz Zsolt, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola vezetőedzője. – Egyrészről az egyre növekvő létszámunk miatt a régi csarnokot már kinőttük, ez néha zavart okozott az edzéseken. A másik, hogy mérnökök megvizsgálták a régi épületet, amelynek a hátsó része egy vízaláfolyás miatt megroggyant, de a tető is beszakadhatott volna egy nagyobb mennyiségű hótól. A magyar judo sport biztosan profitálni fog az ilyen létesítményekből, külön öröm, hogy nálunk épült fel az első. Százharminc-száznegyven fő edz majd négy csoportban rendszeresen, napi szinten ebben a csarnokban. Az óvodások, a kisteremben, a nagyobbak és negyedik csoport, a versenysportolók a nagyobb teremben. Emellett a város általános iskoláiban az általunk kiképzett testnevelők a mini judo program kertében iskolai foglalkozásokat tartanak, ők is használják majd a csarnokot, így közvetve még egyszer ennyi gyereket érint az új létesítmény.”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Sonline.hu
Klein Péter írása)