Gercsák Szabina ugyan jelenleg nem rendelkezik kvótával, de még mindig van esélye arra, hogy nyáron olimpikon legyen. A Hell-Miskolci Judo Club tizenkilenc éves versenyzője a hétvégi guadalajarai viadal után már tisztábban láthat.





Bár Gercsák Szabina jelenleg nem áll kvótát érő helyen az olimpiai kvalifikációs rangsorban, még van esélye arra, hogy tatamira léphessen Rio de Janeiróban. Igaz, a sorsa már nem a saját kezében van: jelenleg edzőjével, Flórusz Jánossal együtt várakoznak és szurkolnak az eredmények kedvező alakulásáért.

Az utolsó, nyílt kvalifikációs versenyt Almatiban rendezték meg, a kazah Grand Prix-n pedig minden a feje tetejére állt. Szabina ugyan hetedikként zárta a viadalt, két európai, a horvát Barbara Matic és a grúz Eszter Sztam mégis megelőzte a 70 kilogrammos súlycsoport rangsorában. Amiatt elvesztette az addig a kezében lévő kontinentális szabadkártyát.

Azóta kiderült, hogy az utolsó, meghívásos versenyen nem állhat rajthoz Gudalajarában, ugyanis csak a ranglista első tizenhat helyezettje mérkőzhet meg egymással. Sérülés miatt többen visszaléptek, de még két versenyzőnek távol kellett volna maradnia ahhoz, hogy Szabina is elutazhasson Mexikóba. Így maradt a szurkolás – az európai vetélytársaknak.

„Amennyiben a horvát versenyző jól szerepel, akkor bekerül a legjobb tizenhat közé a kvalifikációs rangsorban, és kilöki onnan a mongolt. Abban az esetben ismét Szabina kezébe kerülne a szabadkártya, méghozzá végleg – mondja Flórusz János, aki még egy lehetőséget felvázolt. – További esélyt jelent, hogy húsz versenyzőt meghívnak az olimpiára, és a szabadkártyás körbe beleférhet Szabina. Kérvényezni kell az indulást, amelyről háromtagú bizottság – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szervezete és az Nemzetközi Judo Szövetség képviselője – dönt.”

A Hell Miskolci Judo Club vezetője amondó, Szabina kvótája egyáltalán nem forgott volna veszélyben, ha tavaly nem vált súlycsoportot.

„Nem méltányos a rendszer, hiszen a hatvanhárom kilóban több mint ötszáz pontunk bennragadt. Nem értem, miért nem viheti magával, ha nem is az egészet, de legalább a felét az a fiatal versenyző, aki a fejlődése miatt menet közben súlycsoportot váltott. Ugyanő szerezte azokat a kvalifikációs pontokat is, amelyek így semmit sem érnek. Persze, ezzel nem tudunk mit tenni. Várakozunk, reménykedünk.”

Talán Mexikóban valamit visszaad a sors, cserében az elveszített pontokért.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Utanpotlassport.hu
Lakner Gábor írása)