Vasárnap délelőtt a Magyar Sport Házában tartotta évi rendes közgyűlését a Magyar Judo Szövetség, amely igen eredményes esztendőt tudhat maga mögött. És még sikeresebbekre készül...




Fazakas Tamás további fotói a közgyűlésről: KLIKK IDE!


A 172 mandátummal rendelkező egyesületek csak 81 küldöttel képviseltették magukat, ezért az eredetileg kiírt 10 óra helyett egy órás várakozással, 11kor kezdődött a közgyűlés. A levezető elnöknek, dr. Giró Szász Jánosnak nem volt nehéz feladata, hiszen az eseményen valamennyi szavazás egyhangú eredményt hozott.

Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnökének beszámolója az emlékezéssel kezdődött, a judós társadalom közelmúltban elhunyt megbecsült tagjairól, Moravetz Ferencről, Hidasi Ervinről és Rajmon Árpádról emlékeztek meg a küldöttek.

Az elnök beszámolójában kiemelkedő eredményekről kaptak tájékoztatást a jelenlévők, csupa olyan eredményről, amely azt mutatja: a magyar judosport egyik legsikeresebb időszakának lehetünk közvetlenül szemtanúi, és jelen esetben nem „csupán” a tatamin elért sikereket lehet idesorolni.

Persze, a sort utóbbiak nyitották: a pillanatnyi állás szerint nyolc judósunk lehet jelen a riói olimpián, ezzel a kvóták alapján a tíz legerősebb ország közé került Magyarország ebben a sportágban. Havasiné Fridrich Annamária személyében tizenhat év után újra lesz magyar bíró az olimpián, az olimpiai bronzérmes Csősz Imre pedig az IJF szervezőbizottságának tagjaként dolgozik majd Rióban.

Az elnök szólt a parasport sikereiről is: a paralimpián két judósunk indulhat majd, és ott is lesz magyar bíró, ahogyan a szervezők között is több magyar képviselő lesz jelen. Dr. Tóth László gratulált a Speciális Olimpián remek eredményeket elért magyar küldöttségnek is.

A judosportban 2020-ig tartó kiemelt sportágfejlesztési programban 11 milliárd forint állami támogatás jut el a sportághoz, s az elnökség munkájának sikere, hogy az éppen aktuális összegeket eddig rendre sikerült „lehívni” és megfelelő módon felhasználni. A program keretében 2015-ben 44 megyei edzőt és regionális szakmai vezetőt tudott finanszírozni az MJSZ, ami látványos létszámemelkedéshez is vezetett, míg 2013-ban 3010 regisztrált judóst tudott a szövetség felmutatni, addig 2015 végén már ennek több mint a tripláját, 9396 főt jegyzett, ezek közül 3840 fő rendelkezik tagsági könyvvel, de örvendetesen nőtt a versenysportban is résztvevők száma, tavaly 3403 licensz talált gazdára!

A jövő szempontjából igen biztató lehet az MJSZ különféle iskolai programjainak alakulása: az MJSZ iskolai program, az Edzők az iskolában program, a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) iskolai referenciaprogram és a Sport legyen a tied iskolai program az ország valamennyi megyéjét érintve összesen 226 iskolába juttatta el a judót! A tervek szerint ez a program folytatódik, a területi terjeszkedés végső célja, hogy valamennyi járásban legyen judo oktatás ebben a formában is.

Az elnök elmondta, a sportág népszerűsítéséhez hozzájárulhat az a hiánypótló füzet, amely játékos formában ismerteti meg a gyerekekkel a judót: a kiadvány 35 ezer példányban jelent meg.

Dr. Tóth László elmondta: 2015-ben 104 egyesület kaphatott műhelytámogatást, ebben az évben pedig 111-re emelkedhet ez a szám. A műhelytámogatást olyan klubok kaphatják meg, amelyek legalább 20 befizetett taggal, és 10 igazolt versenyzővel rendelkeznek.

A sportágfejlesztési program ingatlanfejlesztési fejezetében az elnök kiemelte, az eddig megvalósult beruházások közül kettő várhatóan folytatódni fog. Elkészül a BHSE termlnek részleges felújítása, a klub elnöke jelezte, hogy az egyesület folytatni szándékozik ezt a felújítást. Ugyancsak folytatná az UTE a munkát: a felújított csarnok mellé szállást és kiszolgáló helyiségeket építenének.

Elkészült a KSI SE termének felújítása, csakúgy, mint a zalaegerszegi judoközpont, amelynek létrehozására a ceglédi csarnokra kiírt közbeszerzési pályázat sikere biztosított forrást. Cegléden már áll a csarnok szerkezete, a tervek szerint a nyár végére át is adják majd a létesítményt. Ugyancsak átadás lesz Kaposvárott, méghozzá a napokban avatják majd fel az új judoközpontot.

Folyamatban van a gazdagréti beruházás, Miskolcon az MVSC és a Hell-Miskolci JC termét is felőjítják, Zircen és Barcson is hasonló munkálatok zajlanak, de már előkészítés alatt áll a tatabányai központ és a domaszéki judoterem. A tervek szerint Pakson és Óbudán folytatódik majd az ingatlanfejlesztési program, de az elnök küldetésének érzi azt is, hogy a Puskás Stadion átépítésének módosításánál „elveszített” központi edzőterem lehetőségét megteremtse.

A győri EYOF szervezőivel folytatott egyeztetések eredmény lehet, hogy Győrben egy 800 néző befogadására alkalmas csarnokot kap a judo használatra, míg a nagy sikerű Judo Akadémia mesterképzésének a Testnevelési Egyetem most épülő sportkomplexumában ad majd helyet az új egyetemi Budoközpont.

Nagy lehetőségeket ad a magyar judosportnak az is, hogy az IJF Magyarországon, Dunavarsányban kezdte működtetni nemzetközi edzőtáborát, amelyben az olimpiát követően állandóan száz feletti létszámban lesznek jelen a külföldi judokák, kitűnő felkészülési lehetőséget biztosítva a mieink számára a közelgő budapesti világbajnokságra.

Ezt követően a tagság ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a különféle beszámolókat, a 2015-ös mérleget, az idei szakmai programot és a 2016-ra összeállított költségvetést, továbbá eleget tett jogszabályi kötelezettségének, és módosította az alapszabályát. Egy megüresedő elnökségi póttagságról is döntöttek a küldöttek: dr. Hetényi Antal Gábor helyett a jövőben Gera Tamás, a BHSE szakosztályvezetője lesz a Budapesti Regionális Judo Szövetség MJSZ-elnökségi póttagja.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Gombkötő Roland
Fotó: Fazakas Tamás)