A Paralimpiai Bizottság november 28-i ünnepségén a háromszoros világbajnok látássérült judóst, Szabó Nikolettet választották az év legjobb női versenyzőjének. Edzője, Keserű József követte tanítványát, ő a legjobb edzőnek járó díjat vehette át. A szövetségi kapitányok versengésében pedig Bíró Norbertnek, a judósok szakvezetőjének ítélték oda a díjat.




Sikeres versenyző mögött sikeres edző áll: Szabó Nikolett és Keserű József


A Magyar Sportok Háza adta a helyszínét a Magyar Paralimpiai Bizottság ünnepi közgyűlésének. A megjelentek előbb tájékoztatót láthattak és hallhattak a riói előkészületekről, majd Gömöri Zsolt elnök úr köszöntő beszédében méltatta többek között Tardos János és Bíró Norbert a látássérültek judo sportjának vezetésében végzett nagyszerű munkáját.




A küldöttek ellenszavazat nélkül választották meg Schmitt Pált az MPB tiszteletbeli tagjává. A sportvezető ígéretet tett arra, hogy erejéhez mérten igyekszik a paralimpiai mozgalom elismertségét növelni. Az ünnepi közgyűlés fénypontja a 2014-es esztendő legjobb sportolóinak és edzőinek elismerése volt. A díjátadás átütő judós sikert hozott.


Az év legjobb női versenyzője: Szabó Nikolett
Az év legjobb edzője: Keserű József
Az év szövetségi kapitánya: Bíró Norbert


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2014
Forrás: Bíró Norbert)