A résztvevő országok és versenyzők számát tekintve, és az edzőkkel, segítőkkel, külföldi és hazai sportvezetőkkel az összes résztvevő létszámát tekintve is történelmi csúcsokat dönt meg a december 4-től 6-ig tartó látássérültek egri felnőtt és junior IBSA judo Európa-bajnoksága.



A paralimpiai bronzérmes Szabó Nikolett (kékben) is tatamira lép Egerben


A nevezési határidő lejártáig huszonkét országból száznegyvenkilenc sportoló nevezett a kontinensversenyre, a hivatalos kísérőkkel együtt több mint kétszázötven résztvevője lesz minden idők legnagyobb Európa-bajnokságának.

Magyarországot négy sportoló – Burányi Flóra, Szabó Nikolett, Végh Tibor és Vincze Gábor – képviseli az Eb-n. A résztvevők a Hotel Eger & Parkban laknak majd, a versenyt a hoteltől gyalog néhány perc alatt elérhető sportcsarnokban rendezik.

Hasonlóan jó körülmények között volt Debrecen 2009-ben házigazdája a judo Eb-nek. Négy évvel ezelőtt a kontinensverseny mellett junior Világjátékok lebonyolítását is vállalták a szervezők. Természetesen idén is lesz az Eb mellett junior Világjátékok, így a tehetséges fiatal sportolók is összemérhetik egymással a tudásukat. Ezen kívül az Eb alatt tartja ülését a Látássérültek Nemzetközi Sportszövetségének (IBSA) európai bizottsága is.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2013
Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság
Bernau Péter írása)