„Mindent egy lapra!” – vélekedik Szabó Nikolett a harmadik paralimpiája előtt. Az egyértelmű éremesélyesként induló kiváló judós az Athénban megszerzett paralimpiai bronzérme és a pekingi ötödik helyezése után Londonban szeretne végre paralimpiát nyerni. Erre pedig minden esélye megvan!
Szabó Nikolett (balról a harmadik) Londonból is érmet hozna haza
– A sport az önbecsülés és az önértékelés megszerzésének fontos eszköze, amely segíti az elfogadást, a megismerést, és így az integrációt is. Te miért kezdtél judózni? Hogy kerültél kapcsolatba ezzel a sporttal?
– Kötelező tantárgy volt az általános iskolámban. Nyolcadikos koromban még az épek között kezdtem el judózni. Ezt 1998-ban abbahagytam, majd négy év kihagyás után 2002-ben tértem vissza, ekkor már mint parasportoló.
– Kik azok akik inspiráltak és kiket lehetne igazi példaképeknek nevezni?
– Hajtós Bercit említeném, akinek a judóját szeretem nézni. Nagyon tetszik az, ahogy a szőnyegen áll!
– 2004-ben az athéni paralimpián – ahol első ízben már a hölgyek is tatamira léphettek – elhoztad a bronzérmet. Milyen érzés volt?
– Borús. Igazából nem tudtam annak a bronzéremnek túlzottan örülni, mert az aranyéremre voltam ráhangolódva. Nyilván örültem neki, de mégsem volt felhőtlen ez a boldogság.
– 2008-ban szintén ott voltál a paralimpián: négy éve Pekingben szerencsétlen körülmények közepette is az elismerő ötödik helyet sikerült megszerezned, de mennyiben lesz más az idei megmérettetés?
– Nem vagyok már sérült! Noha volt idén áprilisban egy műtétem, amikor megpucolták a térdemet, de most már rendbe jött és száz százalékos.
– Mentálisan hogyan készülsz, hiszen sokszor negyed másodperceken múlhat egy-egy verseny. Mi segít a koncentrálásban? Van esetleg valami babonád?
– Babonám nincs. Hajt engem az, hogy olimpiai bajnok akarok lenni. Nálam a mentális felkészülésen múlik minden! Agyban kell rendben lennem, de ehhez sportpszichológus segítségét nem veszem igénybe. Továbbá a versenyen fontos segítség az edzőm, akinek hallom a hangját, és így segít nekem.
– Akkor térjünk vissza a paralimpiára! Két legnagyobb londoni riválisod egy spanyol és egy orosz sportolónő. Mivel lehet őket megverni? Minden lehetséges ellenfélre külön taktikát dolgoztatok ki?
– Különösen nem készülök föl rájuk előre, minden akkor és ott történik a meccs előtt, hiszen a taktikát mindig akkor mondja el az edzőm mielőtt felmegyek a szőnyegre. Különben pedig már meccseltem velük, úgyhogy már ismerem őket. Tudom, hogyan kell fölállni ellenük, de igazából majd az akkori pillanatnyi állapotunk függvénye, hogy meg tudjuk-e oldani azokat a dolgokat, amiket ott meg kell.
– Nagyon kis dolgokon múlhat egy-egy meccs, de egyértelmű éremesélyesként indulsz. Keserű József edződ szerint rendelkezel azzal a tudással és felkészültséggel, ami képessé tehet az aranyérem megszerzésére.
– Ezt én is így gondolom, hiszek az edzőmnek, bízom benne. És ő azt mondta egyszer, csak azon múlik minden, hogyan fogok reggel felébredni.
– Szeptember elsején versenyzel. Milyen cél lebeg a szemed előtt?
– Az érem a minimum. Remélem, hogy a dobogó legteteje és a vele járó legfényesebb érem lesz a vége: mindenképpen nyerni szeretnék!
– A speciális technikád a baloldali csípődobás. Ez mennyire egyedi?
– Eléggé egyedinek lehet mondani, mivel a judósok általában jobbra dolgoznak.
– Mindent egy lapra, ez a mottód. De mit is jelent ez pontosan?
– Hogy mindent erre az elsejére és a várva-várt aranyéremre tettem fel.
– Sikerült teljesen felépülnöd a legutóbbi áprilisi térdsérülésedből? 2010-ben is a térdsérülésed miatt kellett visszalépned az antalyiai judo világbajnokságról.
– Igen sikerült teljesen felépülnöm. Azonban ez befolyásolt a felkészülésben, hiszen emiatt csupán két hónapja tudok judózni, szóval ez nagy kiesés volt számomra.
– Melyik volt számodra a legemlékezetesebb verseny?
– A 2006-os világbajnokság volt a legemlékezetesebb és legkedvesebb a számomra. Ennek az oka, hogy a döntőben itt sikerült először megvernem a spanyol riválisomat, ráadásul ipponnal!
– A judón, az edzéseken és a munkán kívül még mivel foglalkozol? Mit csinálsz legszívesebben, ha éppen nem edzel?
– Mostanában inkább pihenek.
– S végezetül: egy korábbi interjúdban azt mondtad, hogy ez lesz az utolsó paralimpiád, bár ezt már nem először mondod. Elképzelhető mégis, hogy Brazíliában is megméretteted magad?
– Nagyon nagy a valószínűsége, hogy a paralimipiát követően visszavonulok. Szeretnék már családot alapítani.
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2012
Forrás: ParasportPress
Kellner Gergely írása)
