Igazán nem mindennapi körülmények között szerezte meg a londoni paralimpiai kvótát a judós Papp Gábor, így Szabó Nikolett mellett ő lesz a magyar judóválogatott másik indulója az augusztus végén kezdődő londoni paralimpián.


Papp Gábor (fehérben) indulhat a paralimpián


A Magyar Paralimpiai Bizottság tájékoztatása szerint a +100 kilogrammos súlycsoportban induló magyar judós abban a hitben utazott el a hétvégi heidelbergi nemzetközi versenyre, hogy ott egy kanadai ellenféllel ki-ki meccset kell vívnia a nyári játékokon való indulás jogáért. A helyszínen kiderült, hogy mérkőzés nélkül mindkét sportember ott lehet Londonban.

Jean Cloud, a Látássérültek Nemzetközi Sportszövetségén (IBSA) belül működő judószekció elnöke arról tájékoztatta a küldöttségeket, hogy mivel a britek ebben a súlycsoportban nem indítanak versenyzőt, az algériaiak judósa pedig nem ment át a klasszifikáción (független szakértőkből álló orvoscsoport szerint nem olyan mértékű a látássérülése, hogy azzal részt vehetne a paralimpián), felszabadult két hely, amelyet a világranglistás helyezése alapján a kanadai és a magyar sportoló foglalhat el. Papp Gábor londoni kvótája akkor tekinthető majd hivatalosnak, ha az IBSA írásban is megerősíti a Németországban szóban adott tájékoztatását.

A németországi Heidelbergben rendezett nemzetközi judóversenyen végül a 70 kilogrammos Szabó Nikolett – aki már korábban kiharcolta a londoni indulás jogát – és Papp Gábor (mindketten a Józsefvárosi DSE sportolói) egyaránt a hetedik helyen végzett, a tornán tizenhat ország sportolói mérték össze tudásukat.



Szabó Nikolett is indulhat a paralimpián


Keserű József szövetségi kapitány az eredmények értékelésekor felhívta a figyelmet arra, hogy a londoni paralimpiára mindenki más módszerrel készül, ezért a heidelbergi viadal résztvevői között is komoly különbségek mutatkoztak a pillanatnyi forma és erőnlét terén. Több váratlan eredmény született, amelyekből azonban hiba lenne messzemenő kövtekeztetéseket levonni a londoni paralimpia várható esélyeivel kapcsolatban.

 

 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!

(Judoinfo.hu 2012
Forrás: MPB)