December 6. és 10. között, hat magyar judós vett részt a Szentpéterváron megrendezett Európai Játékokon. Az öt nap eseményeiről, közte magáról a versenyről Juhász József csapatvezető számolt be a Judoinfónak.






December 6-án indult a csapat, ezen a napon volt a mérlegelés, majd este egy edzői értekezlet következett. Másnap, a sportolók mérlegelése után egy közös edzésen vett részt mindenki, a délutáni program pedig a vidámparki látogatás volt, ahol önfeledt szórakozással oldhatták a versenyizgalmakat judósaink.






December 8-én, szerdán zajlott le a divíziók kialakítása, amelyben Juhász József is tevékeny részt vállalt, segítve a technikai vezetés munkáját, délután pedig buszos városnézésre vitték a csapatot.




A csütörtöki napon került sor a versenyre. A küzdelmek során a magyar csapat várokozáson felül teljesített: Gálfalvi Vivienn két súlycsoportban is aranyérmet szerzett, Váczi Alexandra ezüst-, a fiúk, Jakab Hunor, Kántor Gábor, Ivanics Márton és Markó Gergely bronzéremmel térhetett haza.




„Jakab Hunor a körmérkőzéseknél alkalmazott pontszámítás miatt csúszott le egy ponttal az ezüstéremről, de azt gondolom így is nagyon jól szerepeltünk, semmi okunk arra, hogy ne örüljünk az elért eredményeknek, sőt nagyon büszkék vagyunk sportolóinkra” – vallotta büszkén a kapitány.




A verseny után, este még egy bowling partin kapcsolódtak ki sportolók.




„Kiemelném még Juhász Dániel szakágvezető-helyettes munkáját, aki a felkészítés során, a közös edzéseken, illetve a versenyen segítette a csapatot. Köszönjük dr. Jády György delegáció vezetőnek, hogy folyamatosan segítette a zökkenőmentes versenyzést, mindig ott volt, amikor és ahol szükség volt rá. Köszönjük az orosz szervezőknek a minőségi szállást, étkezést, a kitűnő lebonyolítást és a jobbnál-jobb programokat, amit részünkre szerveztek” – zárta beszámolóját Juhász József.



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2015
Forrás: Juhász József)