Ezen a napon ünnepli negyvennegyedik születésnapját a japánok olimpiai ezüstérmes, négyszeres világbajnoki aranyérmes és háromszoros bronzérmes nehézsúlyú judósa, Ogava Naoja, aki később az MMA-ban is sikeres pályát futott be.
Világbajnoki bronzmeccs 1995-ben, Tokióban
A judo egyik legsikeresebb versenyzőjeként tartják nyilván a japán Ogava Naoját, aki 1987 és 1991 között négy világbajnoki aranyérmet gyűjtött össze, az 1992-es barcelonai olimpián pedig ezüstérmes lett.
Érdekesség, hogy Barcelonában együtt állhatott az ötkarikás dobogón a magyar judo egyik nagy csillagával, az olimpiai és vb-bronzérmes, Európa-bajnok Csősz Imrével, aki ugyancsak ma ünnepli születésnapját, a negyvenharmadikat!
Ogava Naoja az 1996-os atlantai játékokon is indult, akkor az ötödik helyig jutott, majd meglepő bejelentést tett: átpártolt az MMA világába. Ott hét győztes meccs után kikapott az orosz Fjodor Jemeljanyenkótól, majd a második veresége, 2005-ben a végső búcsút jelentette: ekkor egy másik legendás judóstól, Hidehiko Josidától kapott ki karfeszítéssel, ezen az összecsapáson mindkét résztvevő kétmillió dollárt keresett…
Ogava Naoja visszatért a judóhoz, napjainkban saját egyesületében gyerekeknek tanítja a sportág alapjait.
Nekünk is vannak ünnepeltjeink: Csősz Imre mellett születésnapos a tizenkilenc esztendős ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes Keliger Bernadett is. Isten éltesse őket!
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2012
Gombkötő Roland
Forrás: Judoinside.com)