Ezen a napon ünnepli harminckettedik születésnapját Azerbajdzsán világbajnoki bronzérmese, Elhan Radzsabli. A 81 kilogrammos judós hiába áll olimpiai kvalifikációt érő pozícióban, Londonban aligha találkozhatunk majd vele…

 


Elhan Radzsabli huszonegy esztendősen robbant be a világ élvonalába, a szófiai és a minszki A-kategóriás versenyen nyert, Varsóban ezüstérmet szerzett, majd a müncheni világbajnokságon hat mérkőzést is megnyerve bronzérmet szerzett, legyőzte többek között a címvédő brit Randallt, s a két évvel később vb-aranyig jutó német Wannert is.

Az olimpiai ciklus második felében már nem jöttek úgy az eredmények Radzsabli számára, így lemaradt az athéni olimpiáról, ahogyan Pekingről is, erről azonban már nem ő tehetett, hanem honfitársa, Elnur Mammadli, aki a 2008-as játékokon a dobogó legfelső fokára állhatott, s Londonban is ő indulhat majd harcba Azerbajdzsán színeiben.

Pedig Radzsabli tíz év után újra éremért küzdhetett a világbajnokságon: tavaly Párizsban a bronzmeccsen a brazil Guilheiro fosztotta meg a második vb-medáltól.

Nekünk is vannak ünnepeltjeink: ma negyvenhét esztendős a magyar bajnok, junior Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes Fekete József, ma huszonöt a Világkupa-győztes, csapatban Európa-bajnok, magyar bajnok, junior-világbajnoki ötödik helyezett Madarász Tamás, ma huszonegy a korábbi ifjúsági ob-ezüstérmes Gyulai Balázs, és ma tizenhét az ugyancsak ifi ob-második Szécsi Dániel. Isten éltesse valamennyiüket!

 

 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!

(Judoinfo.hu 2012
Gombkötő Roland
Forrás: Judoinside.com)