Hetvennégy évvel ezelőtt született a sportág egyik kiemelkedő alakja, a japánok olimpiai bajnoka, Inokuma Iszao. Tizenöt évesen kezdett judózni, akkoriban ez nem számított késői rajtnak. Ezt támasztja alá, hogy huszonegy évesen, 1959-ben már megnyerte a japán abszolút bajnokságot, ő volt a verseny történetében az első, aki diákként ért el ekkora sikert.


Inokuma Iszao győzött 1963-ban is, de a ’64-es bajnokságban “csak” negyedik lett, ezzel elbukta az indulási lehetőséget az 1964-es tokiói olimpia open kategóriájában, akkoriban pedig ez volt a legrangosabb versenyszám.


A judo történetéről szóló japán kisfilmben az 1964-es olimpia is helyet kapott


Inokuma a +80 kilogrammban kapott lehetőséget, élt is vele, megszerezte az aranyérmet, ahogyan egy évvel később a riói világbajnokságon is ő lett a bajnok, immár az open kategóriában.

A sors fintora, hogy míg Tokióban a holland Anton Geesink az abszolútban nyert, Rióban már a +80-ban indult, így a korszak két kiemelkedő alakja nem csapott össze – a motívációját veszítő Inokuma ugyanis a ’65-ös vb után visszavonult.

“Civilként” a tokiói rendőrség munkatársa volt, de a judótól sem szakadt el, a nemzetközi szövetség tanácsadóként számított rá, míg a Tokai Egyetemen edzősködött, az ő tanítványa volt a későbbi extraklasszis, Jamasita Jaszuhiro is.

1993-ban a Tokai nevű cég vezetőjének nevezték ki, 2001-ben szeppukuval öngyilkos lett, vélhetően a vállalat veszteségei miatt. Hatvanhárom esztendős volt.
 

 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!

(Judoinfo.hu 2012
Gombkötő Roland
Forrás: Judoinside.com)