Elképesztően kalandosra sikerült Ungvári Miklós angliai kirándulása. A harminchét éves olimpiai ezüstérmes, háromszoros Európa-bajnok judós a múlt hét végén vett részt díszvendégként Cambridge-ben egy gyermekversenyen, de a rendkívüli brit hóhelyzet miatt napokig ottragadt az országban. A Blikk írása.




A Blikk grafikája azt mutatja, hogy az olimpiai ezüstérmes
judós milyen útvonalon tette meg a Cambridge és Cegléd
közötti 1860 kilométeres távot


„A földrajzi adottságok és az időjárás miatt Angliában nincsenek kellően felkészülve a hóra, hiszen nagyon ritkán hullik arrafelé. Így gyorsan szinte pánik alakult ki a légi közlekedésben – kezdte a történtek felidézését Ungvári Miklós. – Vasárnap indultam volna vissza Magyarországra, de az összes járatot törölték, a repterek bezártak, hazaküldtek mindenkit. Szerencsére élnek kint bará­taim, náluk meghúzhattam magam néhány napra.”

A reptéri őrületet tovább fokozta, hogy mivel rengetegen próbáltak jegyet foglalni, az árak az egekbe emelkedtek. Akadt Budapestre olyan járat, amelyre csak 1750 fontért (625 ezer forintért) lehetett beszállókártyát venni!

„Nem túlzok, Londontól a skóciai Glasgow-ig minden lehetséges repteret megnéztem, hogy időben haza tudjak jutni, de két akadályba ütköztem. Vagy elképesztően drága, több százezer forintos jegyek voltak, vagy csak nagyon kacifántos úton, több átszállással, s a várakozási idővel bő egy nap alatt lehetett volna megtenni az egyébként kétórás utat” – mesélte a judós.




Kamionnal és vonattal ment Franciaországon át Belgiumba


Így aztán négynapos lett a tortúra, hiszen komoly szervezést követően végül hétfőn tudott elindulni Cambridge-ből haza. Utazása során kamionnal, vonattal, autóval és repülővel is közlekedett, míg megtette az összesen 1860 kilométeres távot.

„Egy kedves barátom, Pomázi Attila éppen Brüsszelbe tartott kamionnal, és felülhettem mellé. Így mentünk a Csatorna-alagútig, ott vonatra pakoltak bennünket, azzal értünk át Franciaországba – mesélte Ungvári. – Onnan a kamionnal indultunk tovább Belgiumba. ­Veurne-ben egy másik cimborám, Molnár Sanyi vett fel kocsival és vitt el a százötven kilométerre lévő Charleroi repterére. Szerda hajnalban érkeztem Ceglédre, el sem hiszem, hogy itthon vagyok!”


Megbénult Anglia

A múlt vasárnap helyenként 30 centi hó volt Angliában. Az időjárás London öt nemzetközi repülőterén (Luton, Heathrow, Gatwick, Stansted, City) okozta a legnagyobb felfordulást, rengeteg járatot töröltek. Több körzetben tanítási szünetet rendeltek el, és sokan maradtak áram nélkül.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Blikk
Szabó Endre írása
Grafika: Séra Tamás)