Még csak huszonnyolc éves, ám mégis a sportág őshazájából, Japánból érkezett. A világbajnoki bronzérmes Avano Jaszuhiro két hete dolgozik Pakson, az Atomerőmű SE judósaival.





Alig lép be az ember az ajtón, már messziről hallatszanak a tompa puffanások. Edzenek az Atomerőmű SE cselgáncsozói. Nem hétköznapi edzés zajlik, különleges vendég felügyeli a tréninget. A huszonnyolc éves Avano Jaszuhiro Japánból érkezett, hogy néhány fogással megismertesse a paksiakat. Jól jöhetnek még a nemzetközi megmérettetéseken, és a nyári, riói olimpián. – A japán fiatalember két hónapot tölt el Magyarországon – mondta Keszthelyi László, az ASE edzője, a szakosztály technikai vezetője. – Itt lakik nálunk Pakson, és többnyire itt is tart edzéseket, de más klubokhoz is ellátogat – mondta.

Nemrég például a kecskemétieket ismertette meg az egyedik fogásokkal, trükkökkel az 1988-as születésű Avano Jaszuhiro, aki aktív korában 73 kilogrammban versenyzett, s nem is ment neki rosszul. A 2010-es tokiói világbajnokságon bronzérmet szerzett, Grand Slam- és Grand Prix-versenyeken három ezüstöt és öt bronzot gyűjtött be, de nyert japán bajnokságot, egy bajnoki ezüstöt és két bronzérmet a szigetországban.

– Két évvel idősebb testvérem példáját követve lettem judós – mondta Avano Jaszuhiro, aki 2013-ban fejezte be az aktív sportolást. – A tokiói Grand Slamen úgy megsérült a bokám, hogy háromból két orvos azt mondta, fejezzem be a versenyzést. A harmadikra hallgattam, aki azt ígérte, ha megműtik, tovább tudok majd judózni. Megműttettem, fél év lábadozás után el is indultam egy versenyen, de utána úgy döntöttem, abbahagyom – tette hozzá.

Amikor befejezte, még egyetemre járt testnevelő szakra, majd bekapcsolódott az edzői munkába. Elvégezte a mester szakot, így maradt a judo mellett. Nagyon szereti oktatni a cselgáncsot, ám azt is elmondta, hogy ha hazatér Japánba, mást fog csinálni.

– Valójában 2011-ben már versenyeztem itt, edzőként 2015-ben tértem vissza Magyarországra – folytatta. – A legnagyobb különbség a két ország judója között az, hogy Magyarországon a klubokban folyik a képzés, Japánban pedig az iskolákban. Amíg itt valaki nem vált klubot, ugyanaz az edzője. Nálunk, ha átmegy tanulni egy új iskolába, másik edzője is lesz. Pakson azt látom, hogy nagy hangsúlyt fektetnek az alapokra, ami nagyon jó, de még nem vagyok annyira képben, viszont Kovács Antal és Braun Ákos eredményeit ismerem – fogalmazott.

És, hogy miként került az Atomerőmű SE-hez? – Az egyetemen bemutattak az ott dolgozó, és tanító magyar kézilabdaedzőnek, Nemes Rolandnak, aki beajánlott az ismerősei révén a Magyar Judo Szövetségnek, ezután hívtak meg – mondta. – Jártam már többfelé, például Szegeden, Budapesten és most Pakson. Az a benyomásom, hogy az emberek nagyon kedvesek, nyugalom van és béke. A gulyás és a halászlé finom, de a japán rizs nagyon hiányzik – zárta.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Teol.hu
Rónai Gábor írása)




Támogatóink

Atomerőmű SE

Vezetőedző:
Hangyási László Botond


Edző:
Bor Barna
Braun Ákos
Csoknyai László
Dobai Krecht László
Kanczler István
Keszthelyi László
Péri Balázs

Honlap:
www.ase.hu





Központi edzőterem címe:
Paks, Barátság utca 3.