Az Atomerőmű SE az egyetlen magyar klub, amely felnőtt olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címet egyaránt nyert judóban. A magyar judo aranykönyvéből ezúttal Braun Ákos Európa-bajnoki győzelmét idézzük fel.
Karen Mikiricsjan több mint háromezer kilométert utazott ezért a fellépésért. Láthatóan egyáltalán nem hat rá nyomasztólag a nagy lehetőség, pedig jó szerepléssel hosszú időre biztossá teheti a helyét az örmény válogatottban. A sorsolása nem is tűnik rossznak, de egyelőre nem akar előre tekinteni. Most az első meccsre kell koncentrálni.
Az ellenfél egy magyar fiú lesz, túl sokat nem tud róla mondani az örmény kapitány. Eddig két Világkupa-érme van, igaz, az elsőt, egy aranyat éppen itt, a holland kikötővárosban nyerte meg, de annak már három esztendeje. Szívós, robbanékony, jó állóképességű judós, földharcban pedig kifejezetten ügyes. Ez utóbbira csak bólint Mikiricsjan, a kaukázusi birkózóhagyományokat ápoló judósok amúgy sem rajonganak a földharcért, vagyis a taktikán nagyon nincs mit változtatni.
Óriási hangorkán köszönti a judósokat a rotterdami Ahoy-csarnokban, igaz, ez nem Karen Mikiricsjannak és Braun Ákosnak szól, a szomszédos tatamin éppen egy holland versenyző indul harcba, errefelé pedig rajongásig szeretik a judót, és szurkolni is nagyon tudnak. A sportcsarnok hangulata mindenesetre az örmény–magyar összecsapás résztvevőiben is feléleszti a harci ösztönöket, emlékezteti őket rá, hogy itt bizony egy Európa-bajnokságon vagyunk.
A paksi fiú nem aludt túl jól. Igyekezett, de a Maritime Hotel 317-es szobájában aznap este minden a nagy versenyről szólt. Pénteken az egyik szobatárs, Ungvári Miklós egészen a döntőig menetelt, s három évvel a maribori Európa-bajnoki címe után ezüstérmet szerzett. A ceglédi jó barát nem volt különösebben boldog ezzel az ezüsttel, de azért mosolyogva jegyezte meg: „Látod, Ákos, nem szakadt meg a hagyomány, aki veled egy szobában van, az érmet szerez…” „Úgy legyen!” – fűzte hozzá nyomban a másik szobatárs, a példaképből jó baráttá váló klubtárs, az olimpiai és világbajnok Kovács Antal. Braun csak mosolygott, de alighanem most is arra gondolt, amire az elmúlt évek Európa-bajnokságain oly sokszor: bárcsak neki is sikerülne, úgy, mint ennek a két nagyágyúnak…!
Huszonnégy éves koráig kellett várnia arra, hogy ő legyen a magyar válogatott 73 kilósa. Hiába, óriási volt a konkurencia, a világbajnoki ötödik helyezett Illyés Miklós sokáig ragaszkodott a helyéhez, amelyre a paksi fiún kívül a Honvéd Világkupa-ezüstérmese, Bere Tamás is pályázott. 2002-ben aztán Braun végre eljutott az első Európa-bajnokságára, amelyen az első meccsén búcsúzott, a szobatársa, Ungvári Miklós pedig aranyérmet szerzett. Egy évvel később Düsseldorfban is az első mérkőzés volt a végállomás, akárcsak 2004-ben Bukarestben, pedig ott még az athéni olimpiai részvétel is elérhető közelségben volt…
Mikiricsjan az óvatosabb, egy kicsit talán meg is ijesztette, amit az edzője mondott, mindenáron el akarja kerülni a földharcot, ezért többször is kibújik Braun öleléséből, bontja a fogásokat, az indítást pedig kockázatosnak tartja. Jogosan kap intést passzív judójáért, az örmény sportoló bólint is a vezetőbíró felé, de a döntés felpaprikázza, ezért pedig kis híján súlyos árat fizet: a magyar judós nagy belső horoggal megkontrázza az örmény birkózós lerántását, s így egy jukó is kerül a táblára Braun Ákos neve mellé.
Most már a magyarnak kell tartania az előnyt, s ő okosan őrzi is az egyre jobban kiismerhető, egyre kétségbeesettebb örmény ellen. A közönség tombol, a másik tatamin a holland Schoeman megnyeri az első meccsét, de nekünk még csak most kezdődik a visszaszámlálás. Tíz, kilenc, nyolc… Mikiricsjan képtelen újítani… Három, kettő, egy…
A paksi fiú komoly arccal néz mesterére, Hangyási Lászlóra, aztán már fülig érő szájjal mondja a szurkolástól máris rekedt szobatársának: „És Braun Ákos négyéves küzdelem után megnyerte élete első Európa-bajnoki meccsét…”
Martin Thiblin következik. Még fiatal, de már hatszoros norvég bajnok, igaz, csak azért, mert hazájában a súlycsoportos küzdelmek mellett két open kategóriás bajnokságot is rendeznek minden évben, az egyikben nincs súlyhatár, a másikban 73 kiló alattiak versenghetnek, Thiblin pedig már kétszer is duplázott, nyert a saját kategóriájában és a „kis abszolútban” is. Amúgy tényleg ő napjaink legígéretesebb norvég judósa, de a mi – immár rutinos – Eb-menőnkkel nem említhető egy lapon. Két éve a Hungária-kupán, tavaly pedig Moszkvában nyert ellene Braun, most is ő a favorit, tovább javíthatja Európa-bajnoki mérlegét.
Thiblin egészen fura stílusban harcol, kerüli a fizikai kontaktust. Ha a magyar közelít, hátralép, ha Braun kivár, a norvég is leereszti a karját, s ha véletlenül mégis hozzáérnének a kabátjához, riadtan tépi ki az ellenfele kezéből. A bíró inkább judót nézne, ezért többször is figyelmezteti Thiblint. Pontosan háromszor, vagyis az előny – már egy megnyugtató vazarival – nálunk van.
A norvég a harmadik büntetés után a korábbinál is tovább igazgatja a judogiját, de hiába, Braun Ákos az összekapaszkodásnál azonnal összegyűri, majd szempillantás alatt látványos támasztott gánccsal teremti a hátára. Ippon! Thiblin szemrehányóan néz a bíróra, mintha azt mondaná: „Látja?! Ezért nem akartam, hogy fogdosson!”
A magyar fiú eközben barátkozik a gondolattal, sohasem látott magasságokba jutott: bekerült a legjobb nyolc közé. Beugrik persze Bukarest, a 2004-es Európa-bajnokság, amelyen ez már az olimpiai részvétellel kecsegtethetett volna… Az európai ranglistáról kilencen kaptak ötkarikás kvótát, Braun Ákos pedig éppen a tizedik helyen állt, ám a – kvalifikációban egyáltalán nem érdekelt – görög Alekszanidisz elleni meccsen minden reménye elszállt, elúszott számára az athéni olimpia.
A huszonhat éves paksi sportoló szögre is akasztotta a judogiját. Igaz, csak képletesen, hiszen az edzésekre továbbra is lejárt a többiekhez, de közben állást keresett, el akarta végre kezdeni civil életét, amelyre már két főiskolai diplomával „be is melegített”, a judóhoz bizony nem különösebben közel álló mérnök-informatikus és programozó matematikus képesítéssel.
Nem volt szerencséje? Vagy érezte, hogy még nem kell mindenáron elhelyezkednie? Ki tudja… Az is lehet, hogy Hangyási László és a csapattársak folyamatos győzködése bírta rá, hogy az olimpiai csalódás után még egyszer újra belevágjon. Így aztán a visszavonulást nagy visszatérés követte. Braun Ákos februárban a Hungária-kupán bronzérmes lett, két héttel később Varsóban már a Himnuszt is eljátszották a tiszteletére, sosem kezdődött ilyen jól a szezonja…
A szlovén Saso Jereb puszta látványa is felidézi az olimpiai kálváriát: a sok-sok hiábavaló versenyt, amelyek során éppen őt kellett volna a rangsorban megelőzni. A junior-világbajnoki ezüstérmes Jereb a kvalifikációs sorozatban kétszer is legyőzte magyar kihívóját, ráadásul a bukaresti Eb-n is bejutott a legjobb nyolc közé, így aztán ő utazhatott Athénba.
Most meg itt áll a paksi fiú előtt a rotterdami tatamin. Hetykén méregeti Braunt, tudja, hogy az ő stílusa sehogy sem fekszik a magyarnak, de nagyot téved: az Atomerőmű SE 73 kilósa az elmúlt hónapokban más ember és más judós lett, ahogyan a Bukarest előtti hónapokban éveket öregedett, most terheitől megszabadulva már érett és bölcs harcosként várja öt évvel fiatalabb riválisának rohamait.
Azok pedig nem maradnak el, ám a derék szlovén már az első fogásnál érzi, hogy itt valami nagyon megváltozott. Braun kitűnően olvassa a judóját, minden mozdulatára tudja a megfelelő választ, s a szlovén csak a szerencséjének köszönheti, hogy „félidőben” csupán egy jukóval vezet a magyar. Jereb már alig bírja szusszal, de a földön sem pihenhet, a mi fiunk még a reménytelennek látszó helyzetekből is igyekszik földharcot összerakni. Az első biztató kísérletét még megállítja a bíró vezényszava, az utolsó percben aztán már senki sem szól közbe: Jereb a szőnyegszéli helyzetnél már éppen megnyugodna, hogy hasra fordulva kivédte Braun támadását, ám a következő pillanatban már a saját hajtókája szorul rugós acélpántként a nyakára… Két kézzel kopog a magyar karján. Megadja magát…
Ki gondolta volna?! Egy évvel korábban, Bukarest után Jereb edzőtáborba vonult, hogy felkészüljön az olimpiára, míg Braun Ákos gyerekkori barátjával azt tervezgette, hogyan utazik majd el veterán oldalkocsis Pannóniájának nyergében az athéni olimpiára, hogy ott szurkoljon két barátjának, Ungvári Miklósnak és Kovács Antalnak. A tervekből tettek lettek, a hosszú túra pedig olyan emlékezetesre sikerült, hogy a motorosok már a görög fővárosban kitűzték maguk elé az újabb – akkor még elérhetetlennek látszó – célt: „Panni néni” nyergében eljutni a 2008-as játékokra, Pekingbe is.
Most viszont a „civil” álmok helyett következik az Európa-bajnoki elődöntő. Lehet, hogy fel kell adni a motoros álmokat…
Vselovods Zelonijs. Öt évvel idősebb. Mindenféle világversenyen nyert már érmet. Már akkor a világbajnoki dobogó harmadik fokán állt, amikor Braun még a junior magyar bajnokságon küzdött, a lett fiatalember bronzérmes volt a sydneyi olimpián, nyert három Európa-bajnoki ezüstöt és két bronzot. Rutinos klasszis, aki bárkit képes megtörni, azt pedig, hogy harminckét évesen már nem „mai gyerek”, technikájával és erejével könnyedén tudja palástolni. Ő az esélyes, ez nem kérdés. Legalábbis ha a múlt eredményeiből indulunk ki…
Ez azonban a magyar napja. Hangyási László tanítványa a leggyengébb pontján igyekszik megsebezni a lettek csillagát: arra kényszeríti, hogy kizárólag a kondícióját mérje Az övéhez, ezen a területen pedig igen hamar kiütköznek a különbségek. Ahogyan fogynak Zelonijs mozgósítható tartalékai, úgy növekszik az intések száma a táblán. Végül azonban megkegyelmeznek a bírók, nem léptetik le a lettet, így „csak” vazarival győz Braun Ákos.
„A miénk az egyik legsűrűbb súlycsoport, nagyon sok kiváló judóssal. Minden verseny előtt tucatnyi aranyesélyest lehet felsorolni, közöttük pedig olykor csak a napi lelkiállapot tesz különbséget. A judóban előfordulhat, hogy az első meccsen, másfél perc után egy pillanatnyi kihagyást követően elesik az ember, és már mehet is zuhanyozni, ez pedig bárkivel előfordulhat, vagyis itt nincs papírforma. Vannak nálam erősebbek a hetvenhárom kilósok között, de állóképességben jobb vagyok legtöbbjüknél. Ha olyannal küzdök, aki erősebb nálam, az általában csak két percig erősebb, utána elkezd fogyni, én viszont stabilan tudom tartani az erőszintemet a meccs végéig” – summázza erősségét az újdonsült Eb-döntős.
2005. május 21., Rotterdam
Eleddig huszonöt Eb-döntőt vívtak a magyar judósok, s a finálék kétharmadát elveszítették, ez pedig nem jó jel. De ezen a napon már világosan kiderült, hogy a statisztikák Rotterdamban semmit sem jelentenek.
Az izraeli Yoel Razvozovnak például százszázalékos a mérlege: 2004-ben Bukarestben döntős volt, és veszített.
Amúgy mozgalmas világpolitikai eseményeknek kellett bekövetkezniük, hogy egyáltalán indulhasson az Eb-n. Razvozov ugyanis a Szovjetunió távol-keleti részén, a kínai határ mellett fekvő Birobidzsanban született, ezen a településen, a Sztálin intézkedései révén létrehozott Zsidó Autonóm Terület fővárosában a második világháború idején már túlnyomó részben zsidók laktak. A nagy kommunista birodalom széthullása után a zsidók tömeges kivándorlása indult meg, a tizenhat esztendős Razvozov is Izraelbe költözött, ahol nyomban megnyerte a judobajnokságot, s az aranyat az ő súlycsoportjában egy évtizeden keresztül nem is engedte át másnak.
Razvozov most izgatott. Nem akar másodszor is elhasalni a célegyenesben.
Nálunk viszont nagyon jó a hangulat. Ez még csak az Európa-bajnokság második napja, de már van két érmünk, hiszen Ungvári Miklós ezüstje után a mindössze tizennyolc esztendős Mészáros Anett is szerez egy bronzérmet, s még csak most következik a döntő. Több mint másfél évtizeddel ezelőtt, az 1990-es frankfurti Eb-n fordult elő legutóbb, hogy kettőnél több érmet vihetett haza a válogatott.
Persze az lenne az igazi, ha ez a harmadik érem igazán fényesen csillogna.
A hollandok igazi show-műsort csapnak a döntők köré, az elsötétített teremben reflektorok világítják meg a judósokat, pattogó ritmusú zene dübörög a hangszórókból, ritkán látni ilyesmit judoversenyeken. Az izraeli judós fejét fehér kötés öleli át. De nemcsak a homlokán, az állán is fut keresztbe egy fehér szalag, úgy néz ki, mint egy sebesült.
A tatamin azonban már nem úgy viselkedik. Elszántan megy előre, a mi emberünk pedig – mintha egy kicsit megszeppent volna a nagy lehetőség kapujában – egyelőre csak védekezik.
A bíró nem különösebben fukar ember, ez meglátszik azon is, milyen könnyen kiosztja az első intést. A büntetés Braun Ákosnak jár, vagyis egy kokával máris az izraeli vezet.
Érdekes, mintha ettől a magyar fiú nyugodna meg. Fokozatosan átveszi az irányítást, míg Razvozov csak hátrál, ezt a bíró gyors egymásutánban két intéssel „díjazza”. Most már nálunk az előny, Braun egy jukóval vezet.
Még mindig van hátra két perc.
Dulakodás a tatamin. De most ez is olyan gyönyörű számunkra. Razvozov képtelen összeszedni ellenfelét, s ha mégis sikerülne jó fogást találnia, Braun máris indít, s – ahogy a csapattársak viccelődnek – kiszámolja, beprogramozza az izraelit. A legjobb módszerrel, támadásokkal védekezik.
A másodpercek pedig csak peregnek.
A maroknyi magyar tábor hangosan számol vissza: öt, négy, három, kettő, egy…
„Szép volt, Ákos!” – kiabál az egyik csapattárs, a paksi sportoló pedig térdre veti magát a szőnyegen.
Az övé Magyarország kilencedik judós Európa-bajnoki címe!
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás:
Gombkötő Roland:
A magyar judo aranykönyve
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás)
